Kerek számhoz érkezett menütesztelős sorozatunk, ugyanis ez a 10. étterem, amit tesztelés céljából meglátogattunk - olé! Ettől függetlenül remélem nem untatok még bele a másodkézből való kóstolgatásba, és szívesen olvassátok beszámolóinkat!
Ugyan sok felfedezésre váró hely van még a belváros gasztrodzsungelében, ez alkalommal mégis úgy döntöttem (a többiek helyett is), hogy a változatosság kedvéért egy közkedvelt kaposfüredi éttermet, a Vörös Fogadót látogatjuk meg.
A közvetlenül a 67-es út mellett levő családi fogadó kívülről nagyon rendezett, akár a tiszta udvar rendes ház tábla is kint lehetne, belülről pedig a klasszikus magyar étterem mintapéldája. Két helyiséggel és egy féltetős terasszal rendelkezik, utóbbi szép időben igazán hangulatos. Jártam már náluk többször az évek során, s ez idő alatt szinte semmi sem változott, a pláne viszont az, hogy nem is hiányzik innét semmi.
Nagyon jól tudom érezni magam az efféle hangulatú helyeken, talán van ezzel így más is. Sok vendéglátó tulaj elfelejti, hogy nem mindig a pucc a lényeg, hanem hogy otthon érezze magát a vendég. Persze ehhez a kiszolgálásnak is olyannak kell lennie, amire itt szintén nem lehetett panaszunk az ebéd során.
A pincérlány nagyon készségesen ismertette velünk a napi menüket:
Húsgombóc/húsleves, három féle másodikkal: A: Darás metélt
B: Milánói spagetti C: Sertéstarja parasztosan, hasábburi
Nagyon bekezdett a Vörös már az elsőnél, minden elfogultság nélkül mondom, hogy már régen ettem ilyen jó levest. Derék méretű gombócok úszkáltak a kellően kapros-tejszínes lében, ha nem lett volna második, két tányérnál nem álltam volna meg. Még Bé is kért a gombócokból - aki egyébként húslevest rendelt - s megjegyezte, hogy tökéletes az állaga.
A patent leves kellően felcsigázta a kíváncsiságomat a főétel iránt, ami sertéstarja képében érkezett. Páni félelem vett rajtam erőt a látványtól, hatalmas adag volt és iszonyúan hagymás. És mivel ezzel együtt nagyon jól is nézett ki, tudtam, hogy el kell pusztítanom ezt a szörnyet...
Miután átrágtam magam a centis hagymaágyon, még ropogós szalonnadarabokkal is összefutottam, amik a szaftos hússal együtt nagyszerű összhangot alkottak, így kettőből kettő pipát húztam be.
Szandi milánói spagettije sem sokban maradt el a tarjámtól, volt benne sonka, gomba, szalonna gazdagon. Egyedül az előre ráporciózott kecsap nem jött be neki, amit valóban jobb opcionálisan adni, hisz nem mindenki szereti. Az összkép viszont még így is tésztahosszal verte legutóbbi vizitünk, a Tipp Presszó spagettijét.
Bé miután az utolsó szálig elfogyasztotta darás metéltjét, szokásos szűkszavúságával csak annyit mondott róla, hogy ugyanúgy szerette ezt is mint máshol, csak végre találkozna vele úgy is, hogy nem dzsem, hanem valami jóféle házi lekvár kerül rá.
Hűen hagyományunkhoz, berendeltük az ebédzáró palacsintákat is, ilyen csinin néztek ki:
Mivel sok hely nem maradt már a hasitasiban, így csak csipegettem belőle, de Szandi szépen kinyalogatta utánuk a tányért, így nem kételkedtünk a minőségében.
Így csipegettem:
Egy menü 700 ft-ba kerül, nagyjából annyiba mint a Békében, a HEK-ben, vagy a Tipp Presszóban. Ennyi forintért abszolút korrektnek találtuk a felhozatalt. A pincérlány nagyon kedves és készséges volt, a hangulatra sem lehetett panaszunk, még wifi is volt, így elégedetten és jóllakva távoztunk tőlük, nektek is ajánljuk, ha egyszer-egyszer kiruccannátok a városból!
Eddigi tesztjeinket ITT találjátok!