"A terror a meggyőzés eszökze" - Alekszandr Szolzsenyicin
A második vilgáháború után a győztes Szovjetúnió az elfoglalt és leigázott országok lakosságának munkaerejét a jóvátétel részének tekintette: több mint négy millió külföldi állampolgárt hurcoltak kényszermunkára munkatáborokba.
A szovjet csapatok a magyar határt átlépve azonnal hozzáláttak a munkaképes civilek tömeges elhurcolásához. Megtévesztő módón csak pár napnyi munkára, "malenkij robotra" hívták be az embereket, valójában több éves kényszermunka várt rájuk.
Aki nem volt ott, majd sorrakerül. Aki volt ott, soha nem felejti el. - Szovjet közmondás a Gulágról.
Az összefogdosott magyarokat gyalogmenetben napokon keresztül hajtották a front mögötti gyűjtőtáborokba. A civileket sokszor könnyű ruházatban, teljesen váratlanul cipelték el otthonaikból. A hideg, és az éhezés miatt sokan már út közben az életüket vesztették.
Aki nem bírta a menetlést, vagy szökni próbált, helyben agyonlőtték. Csak a szállítás során minden ötödik fogoly életét vesztette.
A táborokat magunka a foglyoknak kellett felépítenük. A lágereket négysoros szögesdrót vette körül. A rabok barakkokban, vagy sátrakban, néhol földbe ásott bunkerekben laktak.
Lefogytam 38 kilóra, szinte mozogni sem bírtam.- Csonka Sándor, hadifogoly.
A foglyoknak szűkös élelemadag jutott. A ragacsos kenyérből a napi fejadag 20-60 dkg lehetett. A főétel leves volt, krumpliból, káposztából, marharépából, csalánból. Húst szinte soha nem láttak. A tetvek, poloskák által terjesztett betegségek folyamatos veszélyt jelentettek a foglyokra. A foglyok állapota nagyon gyorsan romlott, tömegjárványok pusztítottak, mint a tífusz, vérhas, tüdőgyulladás, malária, illetve a skorbut.
Nem voltunk mi ott emberek, csak géppótló mozgó lények. Létszám, semmi több - Gavallér Imréné egykori elhurcolt.
A magyar hadifoglyok többsége szénbányákban, építkezéseken, erdőirtásokon, vagy mezőgazdasági kolhozokban dolgozott. A munka megerőltető, és nehéz volt, a foglyok testi épsége nem számított. A munkaidő napi 10-12 óra volt. Aki nem teljesítette a lágerenként változó napi normát, az kevesebb ételt kapott - ettől az amúgy is elcsigázott foglyok még jobban legyengültek.
Az őrség mások kínzásában érzi meg saját erejét - Szolzsenyicin.
A szovjet propaganda szerint a foglyok egyszerű szerszámok, munkaeszközök voltak, ezért sokukat halálra dolgoztatták, agyonverték, vagy egyszerűen lelőtték. Akadtak olyan őrök is, akik engedték a foglyokat kicsit pihenni. Az őrök között volt kegyetlen, közömbös, de emberséges is akadt.
A fenyítés eszközei az ételmegvonás, és a verés volt, és voltak, akiket a hidegben levetkőztettek, és vizet locsoltak rájuk, vagy alájuk, hogy megfagyjanak. A szökési kísérleteket halállal büntették.
Az őröket pénzjutalomban részesítették, ha szökési kísérletet akadályoztak meg, ezért már a legkisebb gyanúra is tüzet nyitottak.
Háromszáz év is kevés a felejtéshez - Zajáczné Dankó Magdolna egykori elhurcolt.
A magyar kormány 1944 végétől többször is eljárt a megszálló hatóságoknál a civilel elhurcolása ügyében. Nagy Ferenc miniszterelnök személyesen Sztálintól kérte a magyar hadifoglyok hazaengedését.
1946-ban néhányan haza is térhettek, mert az 1947-es választásokra készülő kommunista párt "hadifogoly-szabadítónak" akarta feltünteni magát.
A Szovjetúnióban maradt magyarok végül csak Sztálin halála után, 1953 és 56 között térhettek haza. A betegen, sokszor munkaképtelenül hazatértek sorsáról a rendszerváltozásig hallgatni kellett.
Mintha másodosztályú áldozatok lennénk - Tunne-Valdo Kelam, észt politikus
A Gulag-táborokról a világ túl sokáig hallgatott. A Szovjetúnióban ugyan mindenki tudott a létezésükről, beszélni azonban nem lehetett rólunk.
A nyugati világ csupán az 1970-es években kényszerült szembesülni a kommunista kényszermunkatáborok témájával, amikor Alekszander Szolzsenyicin A Gulag szigetvilág című nagy hatású munkája megjelent.